Az eltitkolt jövedelmek feltárása érdekében vizsgálandó a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának, illetve életvitelre fordított kiadásainak összhangja elsődlegesen a működésükre, adózói kapcsolataikra tekintettel jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, – az egyéb ellenőrzések alapján rendelkezésre álló információk szerint – a vállalkozások pénzforgalmi számlájáról jelentős összegű készpénzt felvevő, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes, az adócsalás gyanús ügyletekkel érintett magánszemélyek, valamint a csőd-, a felszámolási és a kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók vagyonát vagy jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek körében. A gazdasági társaságok és a magánszemélyek ellenőrzéseit párhuzamosan, egymásra épülően kell végezni. (NAV által kiadott 4002/2014. tájékoztatás)
A vagyongyarapodási vizsgálatok célkeresztjében általában nem a munkavállalóként bérből és jövedelemből élő adózók állnak, jellemzően vállalkozási tevékenységet (akár veszteséges eredménnyel) folytató, vagy ilyen tevékenységet strómanok útján végző magánszemélyek és családtagjaik, akik vagyonuk és életkörülményeikből adódó kiadásaik forrása nehezen azonosítható.
A vagyongyarapodási vizsgálatokra történő kiválasztás jellemzően gazdasági társaságok nagy összegű tagi kölcsönei, nagy értékű ingatlan vásárlások illetve a közérdekű bejelentések okán történik.
Befejezett vagyongyarapodási ellenőrzés 2000-2013. évek között
A vagyongyarapodási vizsgálatok esetében a főszabály szerint érvényesülő hatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség korlátozott, az adóhatóságot e körben a becslés alkalmazás feltételei fennállásának bizonyítása terheli, továbbá az, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapján valószínűsítik.
A vagyonosodási vizsgálatokkal szemben kialakult társadalmi ellenérzést álláspontom szerint az adóhatóság bizonyítási kötelezettségének korlátozott volta, továbbá az elévülési időn túli vizsgálat lehetősége alapozza meg.
A vagyongyarapodási vizsgálatok során az adóhatóságot terheli az Art. 108.§ (2) bekezdésében foglaltak bizonyítása. Ennek azért van jelentősége, mert az adóhatóság jogerős határozatainak felülvizsgálatára irányuló keresetek döntő számban vitatják, hogy az adóhatóság eleget tett-e a közigazgatási eljárásban bizonyítási kötelezettségének, tehát vitatják a becslés alkalmazásának jogalapját.
A személyi jövedelemadó vizsgálatok arra irányulnak, hogy az adózó az Szja. tv. 4.§-ában írt kötelezettségének eleget tett-e, azaz valamennyi megszerzett jövedelméről tett-e bevallást, majd ennek megfelelően teljesítette-e az adózási kötelezettségét.
Az adóhatóságnak a bevallások adataiból kiindulva a rendelkezésre álló – és az adózó által rendelkezésére bocsátott – valamennyi okirat, könyvelési adat és egyéb bizonyíték figyelembevételével kell megállapítania, hogy a vizsgált időszakban bevallott és bevallás alá nem eső jövedelem fedezte-e az ezen időszak alatt felmerült kiadásait.
Az Art. 109. §-ának (3) bekezdésében előírt hitelt érdemlő adatnak csak az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma megfelelően alátámasztott, formája, tartalma, jellege, más adatokkal történő egybevethetősége és alátámasztottsága folytán alkalmas az igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. (Kfv.I.35.496/2006/4)
Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Lomnici Zoltán által vezetett tanácsa 2011. évben hozott ítéletében alábbiak szerint jelöli meg a hitelt érdemlő adat fogalmát: „hitelt érdemlőnek az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, önmagában és/vagy más adatokkal is egybevetve jellegénél, tartalmánál fogva alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény kétséget kizáró bizonyítására. A becslési eljárás során a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt továbbá nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni.”
A Legfelsőbb Bíróság ugyanezen tanácsa korábban, 2006. évben hozott ítéletében a hitelt érdemlő adat vonatkozásában rögzítette „önmagában az egyes tanúnyilatkozatok, illetőleg akár magánokirati formában adott nyilatkozatok csak abban az esetben számíthatnak hitelt érdemlő bizonyítéknak, amennyiben a benne foglalt adatok a valóságban ellenőrizhető adatokkal és körülményekkel alátámaszthatók.”
A Kúria 2013. évben bejelentette, hogy a vagyonosodási vizsgálatoknál alkalmazott joggyakorlatot áttekintő munkacsoport alakul. Az elemző csoport feladata lesz, hogy megvizsgálja a valós adóalap megállapítása érdekében alkalmazott becslési eljárás jogszabályi hátterét és az ítélkezési gyakorlatot.
Álláspontom szerint a becslési eljárás jogszabályi háttere alapján a becslési eljárás alkalmazásának jogalapja megállapítható és jellemzően az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálata iránti eljárásokban a bíróság nem a becslési eljárás jogalap nélküli alkalmazásának okán helyezi hatályon kívül az adóhatósági határozatokat, legtöbbször eljárásjogi kérdések miatt, másrészt a hitelt érdemlő, kétséget kizáró bizonyítás követelményének eltérő értelmezése miatt.
A problémát az adózót terhelő kétséget kizáró bizonyítási kötelezettségben látom, egyrészt olyan helyzetbe kerülhet önhibáján kívül az adózó, hogy neki fel nem róhatóan nem tud kétséget kizáróan bizonyítani, gondoljunk egy olyan korábbi kölcsönügyletre, ahol a kölcsönadóval azóta megromlott az adózó kapcsolata, másrészt a bírósági gyakorlatban legtöbbször a hitelt érdemlő adat és ezzel összefüggésben a kétséget kizáró bizonyítási kötelezettség eltérő értelmezéséből adódnak anomáliák.
Vélhetően a Kúria munkacsoportja kialakítja az egységes jogalkalmazáshoz szükséges állásfoglalását.
Azonban a hatályos Ptk által bevezett új jogintézmény, az ún. bizalmi vagyonkezelés mindenképpen kérdéseket vethet fel a jövőre nézve, nemcsak polgári jogi, hanem adójogi szempontból is.